24.Fejezet

24.Fejezet-"Ez a lány még mindig megőrjít!"

Már harmadik napja, hogy történt az incidens.

Ma engednek haza minket erről a helyről.

Kezd elegem lenni a kórházakból. Minden csupa fehér mindenhol, és a fertőtlenítő illat tölti meg mindenhol a helyet. Akkor is ezt érzem mikor ki lépek az utcára, amit mostanában nem sűrűn tettem meg. Max. a lenti büféig megyek, ahonnan most is jövök visszafele. Minden időmet Harry mellett töltöm, és ennél nem is lehetnék boldogabb.

Amikor Anne és anya is tudatosult a körülöttünk történtekről, alig tudtuk őket megnyugtatni, és lebeszélni a látogatásról. Végül sikerült, cserébe megígértük, hogy mint olyan állapotban lesz a göndöröm, megyünk látogatóba.

 Épp a büféből jövök vissza mint az imént említettem, gondoltam hozok magunknak valami reggelit, mint az elmúlt napokban is tettem.

Már alig várom, hogy végre a saját ágyunkban aludhassak, hiszen esténként vagy szűkösen az ágyon aludtam Harryvel, vagy a kényelmetlen kórházi széken hajtottam álomra a fejem.

 -Jó reggelt!-köszöntöttem Harryt a kórterembe belépve, és ügyesen a tálcával egyensúlyozva lábammal becsuktam az ajtót.

 -Jó reggelt Szépségem!-köszöntött reggeli rekedtes hangján, és hatalmas mosoly ült ki arcára, aminek köszönhetően előjöttek kis gödröcskéi, amiket én úgy imádok.

 -Jó étvágyat!-adtam egy csókot puha ajkaira.-Ha végeztél, öltözzünk fel, én addig bepakolok, és amint megjöttek az eredmények, mehetünk is!-tettem le ölébe a nagy tálcát, és az ágya végébe terítettem egy fekete szűk farmert, meg egy egyszerű fehér pólót, miközben mosolyogva falatozva nézte minden egyes mozdulatomat.

Amint végzett a jól kiérdemelt reggelijével, elé léptem pólójával a kezemben, és rá segítettem, mivel az öltözködés is elég nehézkes. A zúzódása elég csúnya, és nővért is küldtek aki segített volna neki esténként a fürdetésben, de inkább egyből magamra vállaltam gondozását.

Leguggoltam, hogy lassan lábait belehelyezze a nadrágba, majd fentebb emeltem rajta. Láthatóan tetszett neki ez a helyzet, különösen mikor begomboltam nadrágját, mert összekulcsolva ujjainkat felnevetett.

 -Mi az?-kérdeztem mosolyogva. 

 -Ez nem fordítva szokott történni?-vigyorgott még mindig. 

 -Hogy?-húztam fel a szemöldököm válaszra várva.

 -Általában kifelé szoktad gombolni a nadrágom, nem pedig befelé. Sőt szinte leszoktad rólam tépni.-súgta fülembe utolsó mondatát. Tátva maradt a szám válaszán, és bele boxolgattam a karjába, mire ő azokat maga elé tartva, védekezni próbált.

Ekkor lépett be az orvos, aki látványunkon jókat mosolygott.

 -Jó reggelt Doktor Úr.-köszöntöttem egy kedves mosollyal arcomon, Harry mellett megállva, aki egyfolytában a hátamat csipkedte, így alig tudtam egy helyben megállni, míg ő pajkosan vigyorgott.

 -Köszönöm! Látom maguknak is jól telik! Szóval megérkeztek a leletek, hála az égnek minden rendben van, és akár még ma elhagyhatják a kórházat.-közölte velünk mosolyogva.

 -Köszönök szépen mindent!-rázott vele kezet, és folytatta.-Akkor mi szerintem nem soká indulunk is a Kisasszonynak hála!-biccentett felém mosolyogva.

Ahogy mondta Harry, hívtuk is Zaynt, aki értünk jött, és végre mi is fogva a cuccainkat kiléptünk a folyosóra. Átkaroltam a derekát, ő pedig vállamra téve a kezét kapaszkodott bennem, mivel még a járás is kis nehézséget okozott neki.

Amint hazaértünk, Zurie és Tori édes nevetését hallottuk meg a nappali felől. 

Azóta amióta szabadok lettünk, Tori itt van velünk az én szobámba, mivel én mindig Harryvel alszom, és Zurie meg Emma is gyakori vendégek nálunk, de sajnos én nem sokat találkoztam velük, hiszen minden időmet a kórházba töltöttem. Ott volt rám szükség.

 -Sziasztok!-köszöntünk Harryvel, a nevetés forrását keresve. Amikor megtaláltuk azt nekem is mosolyra húzódott a szám, a családi kis idillen. Niall feküdt a földön, mellette Tori, és a szőke hasán ült Zurie, mind hárman nevettek.

 -Helló!-támaszkodott fel könyökére bátyám, miközben Zurie édes kacagással szaladt ölelő karjaim közé. Harry is így tett, majd leültek a földre játszani.

 -Szia, te csaj!-ölet meg Tori jó kedvűen.

 -Kértek valamit enni, mert én éhen halok.-mosolygott Niall, majd mikor mellettünk elhaladt, végig simított barátnőm karján, nekem pedig egy cuppanós puszit nyomott arcomra.

 -Elly!-sikított szinte Eleanor,és a lépcsőről leszaladva, nyakamba ugrott.

 -Eleanor, megfojtasz!-nevettem.

 -De olyan régen láttalak!-nyavalygott, és  ha lehetséges, még erősebben szorított.

 -Mire ez a nagy boldogság, azon kívül, hogy persze látsz minket.-kuncogtam.

 .Képzeld két hét múlva esküvő. Ez már végleges!-bólogatott nevetve.-Szóval remélem te is meg a Göndörke, na meg a pici is jól van.-folytatta izgatottan. Csak mosolyogva bólintottam. Nem is értem, hogy tudtak egy egész esküvőt megszervezni, méghozzá két hét múlvára, de néha elfelejtem, hogy Louis a legnagyobb fiú banda tagja, és nagy ismertséggel rendelkezik. De mindegy is, mert ők boldogok, és ez a legfontosabb.

És ha jól láttam a dolgokat Tori és Niall is kezd nyitni egymás felé újból. Egyáltalán nem bánom, sőt! De remélem Tori tanult a hibájából, és nem bántja meg újból Niallt, de erről még rendesen kifogom faggatni őket, az egyszer szent.

Ebéd idő van. Mindenki za asztalnál ül, és hangosan társalog. Talán túl hangosan, de ami a legjobban meglepett, az az hogy az én imádott kishúgomnak hallatszik ki legjobban a hangja.

A konyhában öntöttem magamnak egy pohár citromos vizet, mikor két kar fonódott át derekamon.

 -Éhes vagyok!-dörmögte a nyakamba, puszik kíséretében.

 -Mindjárt tálaljuk.-mosolyogtam. 
 -De nem arra!-fordított meg. Gyengéden felültetett a pultra combomnál fogva, és édesen vigyorogva reakciómra várt, miközben orrunk helye majd hogy nem összeért. Tudtam mire gondolt. Én is hasonlóan éreztem. Vágytam rá, minden pockikámmal, de ellent kellett állnom, amit kicsit sem könnyített meg. Egyetlen egy érintésétől megremegett a lábam, és ahogy mély hangjával bele suttog valami édeset fülembe, beleborzong egész testem, és jól esően libabőrös leszek. 
De még mindig fáj a bordája, tudom.
Lecsapott végül ajkaimra, mivel erősebbnek bizonyultam mint hittem, vadul falta őket, mint ha még sosem ízlelte volna azokat.
 -Most nem lehet!-váltam el tőle zihálva, homlokomat övének döntve.
 -Tudom, de olyan nehéz. Nem bírom ki, hogy ne érjek hozzád!-mondta szomorúan, és fejét mellkasomba fúrta.
 -Csak pár nap, ígérem!-suttogtam göndör fürtjei közé. Nem tudtam mit mondani neki. Átéreztem a kínját, de kicsit boldog is voltam. Sőt, kifejezetten örültem, amiért én váltottam ki ezt belőle. Hiszen rám vágyott ennyire, és ez bevallom tetszett.
 -Hoppá! Zavarok?-jött be nevetve Tori.
 -Gyere csak. Úgyis végeztünk.-ugrottam le talpamra Harry elé, akinek kerültem tekintetét, különben még elgyengülök, majd kuncogva, ügyesen kikerülve őt.
Barátnőmmel össze mosolyogtunk, majd a pultról elvettem az egyik adag kaját, és az étkezőre letettem. Niall mellé ültem le aki szerelmet vallott egy csirke szárnynak, miközben próbáltam kiszedni belőle, hogy állnak Torival.
 -Na! Niall, figyelj már! Akkor mi van veled, meg Torival?
 -Egy pillanat, pszt!-emelte számhoz mutatóujját.
 -Niall, tedd le azt a csirkét, és figyelj végre rám!-szorítottam meg ujját amivel betapasztotta ajkaim.
 -Jesszusom, de erős vagy!-kapta el hirtelen, és felém lövelt egy szikrákat szúró tekintetet, majd meglágyulva közelebb hajolt.-Ne itt! Majd máshol válaszolok, nem akarom, hogy meghallja!-nézett a szemembe, kipirult arcával.
Bólintottam egy aprót nevetve, majd összeborzoltam, a már amúgy is kócos haját.
 -Hogy van a  baba?-terelte el a témát, amely őszintén meglepett.
 -Egész jól, gondolom.-vontam meg a vállam mosolyogva.-Bár mostanában mindig ehetnékem van, és gyakran vagyok rosszul is e-miatt, de amúgy minden oké. Ha tehetném, egész nap zabálnék.
 -Akkor a baba rám fog hasonlítani.-nevetett. Hülyeségén én is elkezdtem kacagni, ekkor láttam meg Harryt, aki az ajtófélfának támaszkodva, édesen mosolyogva engem lesett.
Én is rápillantottam, majd leült velünk szembe ő is ebédelni.
Miután végeztünk, én feltávoztam a szobámba, majd pár perc múlva ajtó nyitódásra lettem figyelmes, de nem fordultam felé, csupán leültem az ágyra, és hátul kezemmel támaszkodtam.
Harry volt az, ami kicsit sem lepett meg. 
 -Hoztam fagyit!-villantott felém egy hatalmas mosolyt.
Leült velem szembe, és édesen kémlelete a krémes finomságot. Belemártott egyet a kanállal, és a számba nyomta.
 -Na?
 -Finom! Kaphatok még?-nyavalyogtam neki, amint lenyeltem. Aranyosan  felkacagott, és mutatóujjával letörölte a számsarkában maradt fagylaltot, amit ő lecuppantott. 
 -Persze Szívem.-nevetett.-Előtte kérdezhetek valamit? 
 -Ne kímélj!-mosolyogtam rá, de mikor kissé elkomorult arca, nekem is eltűnt mosolyom.
 -Ugye nem haragszol rám, a vitánk miatt, ami tudod az nap volt mikor..-lassan beszélt, mégsem volt nyugodt. Homlokáról pedig nem lehetett eltüntetni a ráncokat, melyek aggodalmát jelezték.
 -Jaj, te csacsi!-fészkelődtem közelebb hozzá.-Dehogy haragszom! Számomra az volt a bocsánat kérés, mikor megmentettél.Amit még mindig nem tudok felfogni!-mosolyogtam rá halványan, míg végig simítottam puha bőrén, ezzel elérve, hogy gyönyörű szemeit megpillanthassam.
 -Mit nem tudsz felfogni?-húzta fel kíváncsian szemöldökét.
 -Hogy, hogy tehetted ezt? Hogy lövethetted le magad, miattam?!
 -Mi? Komolyan?! Nem miattad, ha nem érted! Mit nem értesz ezen? Azért tettem, mert szeretlek! Ennyire egyszerű!-kapta fel hirtelen a vizet. Fölpattant az ágyról, és onnan kiabálva nekem, mire én követtem a példáját. Lemásztam az ágyról, és elé álltam.
 -Akkor egy dologra válaszolj nekem, és őszintén!-mondtam szorosan elé lépve.
 -Mire?-tárta szét idegesen kezeit.
 -Tudtad, hogy meg fog lőni?-néztem szemeibe, olyan mélyen, ahogy azt csak lehet, de mivel nem jött válasz, feltettem újra, valamivel több indulattal.
 -Számítottam rá.-mondta őszintén. Kezeit erőtlenül maga mellé ejtette, és fejét lehajtotta, így megszakítva a kontaktust.
 -Akkor miért tetted? Van fogalmad róla mi történhetett volna, ha máshol talál el, ahol a mellény már nem véd? Normális vagy? Megáll az eszem! Mi van ha máshol lő meg, én.. én.. ezt nem hiszem el!-emeltem fel a hangom, és idegesen hajamba túrtam.
 -Azért tetted mert szeretlek! És igen, tudtam mi van ha máshol talál el! De nem érdekelt! És tudod miért? Mert csak az hajtott, hogy újra karjaimba tarthassalak, és édes csókjaiddal feküdjek le éjszakánként, téged biztonságban tudva!-kiabálta vissza, mire könnyek szöktek mindkettőnk szemébe.
 -Nem tudom, hogy köszönetet mondjak, vagy szidjalak össze. Nem tudom, hogy bátornak, vagy inkább őrültnek hívjalak. De azt tudom, hogy halálosan hálás vagyok neked! Megmentettél! És nem, nem csak Jeketől. Hanem önmagamtól is! Tudod, mire célzom ezzel. Ha te nem lennél nekem, nem csupán ez a négy heg kapna helyet, talán több száz. De mióta te vagy nekem, azóta minden jobb. Szebbnek látom melletted a világot. Megváltoztattad az életem. Fogd fel, hogy szeretlek, és féltelek! Nélküled egy senki vagyok!-mondtam sírva, míg ő a felénél hátat fordított nekem, mert utálta ha magamat szidom. Csípőre tett kézzel, mélyen lélegzett, ezzel nyugtatva magát. Mikor vissza fordult felém, szeméből potyogtak a könnyek, amik egyre gyorsabban váltották egymást.
Nem bírtam tovább. Sírva az ágy szélére ültem, kezeimbe temetve arcom.
Pár pillanat múlva Harry térdelt le elém, fejét a combomra hajtva.
 -Annyira szeretlek!-suttogta rekedtes hangján, miközben könnyei még mindig bőrömet áztatták, de nem zavart, csak az fájt, hogy így látom őt.
Lassan felemeltem fejét, és megtörölve arcát, hosszú csókot leheltem puha, könnyeitől sós ajkaira válaszul.
Mikor elváltunk feltápászkodott, lábaimba kapaszkodva, majd hevesen csapott le ajkaimra, miközben hátra döntött a puha ágyneműre, egy pillanatig sem megszakítva csókunkat.
Nehezen váltunk szét, de még akkor is szorosan öleltük egymást.
Ő a hajamat cirógatta, míg én meztelen mellkasára döntöttem a fejem, és ujjaimmal a lepte tetoválását vizsgáltam.
Ahogy egyre lentebb haladtam tetoválásának körbe rajzolásával, halkan felkuncogott.
 -Mi az?-néztem fel rá.
 -Csikis.-mondta egyszerűen, miközben édes mosoly ékesítette arcát.
 -El is felejtettem, hogy csiklandós vagy Styles.-ültem fel óvatosan csípőjére.
 -Tetszik, amikor azt hiszed te vagy a főnök.-vigyorgott rám, míg derekamra helyezte kezeit.
 -Mi az, hogy hiszem? Én tudom!-húztam ki magam, majd lentebb hajoltam, hogy egy finom csókkal engeszteljem ki kedvesem, de ő egy mozdulattal fordított helyzetünkön.
 -Kis naiv!-nevetve adott egy  édes csókot, majd eltávozott zuhanyozni. Hál' istennek az előző rossz kedvnek, már nyoma sem volt. Azt hiszem, pont ez kellett nekünk. Ki adni magunkból minden feszültséget, és fájdalmat, amit egymás hiánya okozott.

Most, hogy elment Harry a fürdőbe, maradt körülbelül húsz szabad percem.
Gondoltam végre most megkereshetem Niallt, hisz itt az alkalom, hogy mindenről beszámoljon, ami bele fér húsz percbe.
Az ajtaja előtt megálltam, majd bekopogtam.
 -Niall, itt vagy?-szóltam be halkan, hátha alszik, de még fent volt, így be is engedett rögtön.
 -Mizu hugi. Mi volt ez a kiabálás nem rég?-foglaltunk helyet az ágyán.
 -Kicsit összekaptunk Harryvel, de már mindent elrendeztünk. Viszont veled még nem!-mutattam rá. Mire felnyögött, és a párnájába fejelt.
 -Jaj, ne kímélj!-motyogta bele, alig érthetően.
 -Oh, nem foglak elhiheted! Szóval? Még mindig érzel valamit Tori iránt?
 -Nem tudom. Tudod, nem vagyok egy haragtartó tipus, és már rég megbocsájtottam neki, mert tudom én is hibás voltam. Túlságosan elhanyagoltam, és amikor szüksége volt rám, nem voltam ott neki. De ez túl bonyolult.-magyarázta a szőkeség, kissé kétségbeesett arcot vágva. Teljesen össze volt zavarodva.
 -Nem, ez egyszerű. Megbocsájtottál neki, mert szereted. Gondold át, míg nem késő.-mondtam lágyan.
 -Nem tudom szeretem-e, de ez a lány még mindig megőrjít.  Az biztos!-bólogatott hevesen.
 -És akkor most mi lesz?
 -Hát elhívtam ma este, hogy vacsizzunk együtt, szóval majd kiderül.Lesz, ami lesz.-mosolygott rá őszintén, és felcsillant a szeme.
 -Na, hová viszed?-kérdeztem kíváncsian.
 -A nappaliba. Rendelek Nando's-t, és megnézünk egy filmet talán.-mondta természetesen. Erre muszáj volt elnevetnem magam. Persze, mi nem természetesebb annál, hogy a lányt akiért odáig van, leviszi a nappaliba vacsorázni. De hát ő Niall.
Szeretem, talán pont azért, mert ilyen.
De be kell vallanom, igaza van, hiszen nem az számít hová viszi, vagy mit csinálnak, csak érezzék jól magukat  együtt, és rendezzék a dolgokat.Így a beszélgetés végére nem tudta palástolni izgatottságát, és kétségbeesve kérte, hogy segítsek neki kiválasztani, mit vegyen fel. Még gyorsan megölelt, megpuszilgatott, majd utamra engedett. Egy gyors, lazító zuhany után pedig, Harry szobájába vettem az irányt, aki csak rám várt a hívogató puha ágyneműk között, és hogy hozzá bújjak.
Szorosan ölelt magához. Minden porcikámmal éreztem őt, és beszívva bódító illatát, hamar elnyomott az álom.

Bells xx