21.Fejezet

Sziasztok!

Újabb résszel érkeztem, talán ez most izgalmasabb lett 

mint az előzők. 

Nem is csacsogok tovább, ha tetszett komizz, iratkozz fel :)

Jó olvasást!

Puszy, csók :*

 

21.fejezet- "Terhes volnék?"

Megsemmisülve álltam Harry előtt.

Pár pillanatig ő is meredten bámulta a tesztet, majd könnyel telt szemmel rám nézett. Közelebb lépett, és halványan elmosolyodott. Nem szóltunk egy szót sem. Én is elmosolyodtam és lassan elnevettük magunkat, a boldogságtól, megkönnyebbülésből. Csak öleltük egymást hosszú percekig. Hallottam ahogyan szipog egyet-kettőt, és elmorzsol pár könny cseppet. Arcát vállamba fúrta, és ölelését szorosabbá tette. Én is így tettem, és hajába túrva lábujj hegyre álltam hogy még jobban tudjam ölelni. Nem tudtam megszólalni, egy árva hang sem jött ki a torkomon. De talán nem is kellett, hagytam hogy őt is átjárja az érzés ami bennem is dúlt, és hogy gondolkozhasson.

 -Bejöhetünk?-dugta be a buksiját Niall. Harry eleresztett, pólója szélével megtörölte a szemét, és tekintete Niallra tévedt.

Csak rá néztem bátyámra, és már tudta.

 -Akkor..akkor..-dadogta a hasam felé bökve fejével. Némi féltést véltem fel fedezni szemeiben, és arc ki fejezésében.

 -Pozitív lett Niall.-léptem közelebb hozzá.

 -Istenem..! Ajánlom, hogy én legyek a keresztapja!-ölelt meg sóhajtva. A könnyeim felszínre törtek. Egy részt a boldogságtól, más részt pedig féltem.

Féltem feladni az eddigi életem. Féltem készen állok-e hogy a gyermekünket feltudjam nevelni. És féltem még kilenc hónapig a szívem alatt hordozni.

Pár óra múlva, lefekvéshez készülődtem, de előbb még egyedül a szobában merengtem. Harry zuhanyozni volt, szóval alkalmam nyílt kicsit gondolkozni. A nagy tükör előtt álldogáltam. A hasamat tanulmányoztam. Játszadoztam a gondolattal "Milyen lesz ha anya leszek?".
Felhúztam a pólómat, és a hasamra tettem a kezem. Simogatni kezdtem, és elmosolyodtam.Egy melengető érzés fogott el, nem tudom elmagyarázni, de maga a tudat, hogy bennem növekszik egy kis csemete, boldoggá tesz.
 -Szia baba.-jött be Harry törölközővel a derekán, majd adott egy puszit. Gyorsan föl kapta a bokszerét, és hátulról átölelve rátette kezét az enyémekre. Egyenesen nézett a tükörbe, hol a hasamat, hol az arcomat méregette.
 -Mire gondolsz most?-kérdeztem felé fordulva.
 -Vajon fiú, vagy lány lesz?-mosolyodott el.
 -Most komolyan?! Erre gondolsz? Te nem is félsz?-ültem le az ágyra.
 -Persze, hogy félek. Tudod te hogy be vagyok parázva? Viszont...ha minden igaz, kilenc hónap múlva apa leszek!-guggolt le elém mosolyogva. Nyugodtságát sugározta felém, amitől én is le csillapodtam.
 -Tényleg örülsz neki?-fogtam meg a kezét.
 -Most viccelsz asszony?-kapott föl az ölébe. Lábaimat dereka köré fontam, és erősen öleltem a nyakát. 
Nem akartam őt elengedni. Jó érzés volt magam mellett tudni. Megkönnyebbülés valamennyire számomra, hogy ő így állt hozzá a dolgokhoz, de kicsit aggaszt is mert lehet nem veszi eléggé komolyan.
El sem akartam hinni, hogy örül hogy apa lesz. Majd letett és megsimította a hasam.
 -Tuti lány lesz!-vigyorgott.
 -Honnan tudod? Lehet kisfiú.
 -Nem! Egészen biztosan kislány lesz!!-adott egy puszit az orromra, majd bebújtunk az ágyba, és egymás karjaiban elaludtunk.

*Harry szemszöge*

Reggel különösen korán keltem, ez főleg a telefonomnak köszönhető.

A folyamatos csörgése az agyamra ment. Gyorsan ki kapcsoltam, és az ágy alá helyeztem, majd vissza bújtam ébredező kedvesem mellé. Hátulról cirógattam szép hosszú, csillogó haját. Tudom hogy ez megnyugtatja. Aztán felém fordult.

 -Jó reggelt!-dünnyögte álmosan, egy halvány mosolyt eleresztve felém. 

Még így is gyönyörű volt számomra. A szemén alig látott kis a csipától, mosolya még halovány volt, de így is bűbájos. Haja kócos, mert elaludta, viszont még mindig hívogató, hogy csókunk közben beletúrhassak. 

Tudom hogy fél, meg van rémülve, ahogyan én is. De boldog is vagyok. Igaza van Niallnek, talán túl fiatalok vagyunk, de a szeretetünk egymás, illetve a pici iránt óriási. És mindent megteszek hogy ez így is maradjon. Tudom hogy félig még én is gyerek vagyok, de próbálok nem úgy viselkedni, és nem bántani  Elenát. Csak támogatni, és mellette lenni a végsőkig. Szeretném őt mindig óvni, és biztonságban tudni. Az elmúlt hetek nagyon nehezek voltak, de már több napja, hete nem hallottunk Jake felől. Azt hiszem végre kifújhatom a levegőt, és fellélegezhetek. Nem tudom mihez kezdenék... tényleg nem!

Hosszú szemkontaktus után csókjaira éheztem, amit ő is észre vett és csak kacagott. Nem kellett sokat ajkaira várnom. Felém hajolt, és lecsapott akár egy hiéna. Sokáig ízleltem puha ajkait, majd elvált tőlem, és a mellkasomra tette a kezét.
 -Mi a baj?-könyököltem fel, össze ráncolt homlokkal.
 -Kérdezhetek valamit?-ült le mellettem. Felhúzta a térdeit, és nézett maga elé.-Kilenc hónap múlva is szeretni fogsz száz kilósan, és utána az éjszakázástól zombi ként, és hisztisen?-tette fel a szinte teljesen fölösleges kérdéseit, amin én csak elmosolyodtam.
 -Tök mindegy, hogy nézel ki! Kócosan vagy ápoltan, ducin vagy vékonyan, mosolyogva vagy durcáskodva, ez mind te leszel, illetve te vagy! Szeretlek most, és szeretni foglak akkor is! Most már egy család vagyunk, és én mindig ott maradok melletted!-fogtam meg mind két kezét. Láttam hogy könnyes lesz a szeme. Nyelt egyet, majd beszédre nyitotta a száját.
 -Érzed ezt?-tette szívére a kezem, és folytatta.-Mindig ilyen hevesen ver akárhányszor itt vagy, akárhányszor hozzám érsz, vagy csak megérzem az illatod! Minden érintésedtől liba bőrödzik a testem minden porcikája! Mikor a rekedtes hangoddal fülembe suttogod hogy "Szeretlek" kiráz a hideg, és szárnyalni tudnék! És félek hogy nem érzem ezt többet, hogy egyszer csak vége. Mert szeretlek! Az életemnél is jobban. És igen félek a szüléstől hiába szeretem a gyermekünket. Félek hogy nem vagyok alkalmas szülőnek. Félek hogy nem leszek jó anya. És nem tehetek róla de nem szeretném hogy a kisbabánk is átélné kicsi korában mint amit én, félek hogy elmész.. és itt hagysz..!- patakban folytak a könnyei, és megértettem miért fél mind ezektől. Őt elhagyta az apukája, és attól fél hogy ez ismétli ön magát. De nem! Soha! 
Miközben elmondta mi bántja, én sem bírtam tovább erős maradni. Szemeimben is gyűltek a könnyek, amik hamar felszínre is törtek.
 -Soha nem kell e miatt félned! Érted? Soha, amíg én élek! Nekem más nem létezik, csak te és a baba! Örökké melletted maradok ígérem!-mondtam néha akadozva a sírástól, és folyamatosan törölgettem az arcomról leguruló könny cseppeket. Először nem mondott semmit, csak az ölembe pattant, beletúrt a hajamba, és a vállamba túrta a fejét. Szapora könnyeitől nedves lett a bőröm, de nem bántam. Erősen megöleltem, és mélyen a hajába szippantottam.  

*Elena szemszöge*

Miután összeszedtük magunkat, elindultunk az orvoshoz. Már kértem idő pontot a nőgyógyászatra Dr.Dilan-hez, így ő már vár ránk.

A reggeli érzelmi hullámból nehéz volt kiszakadni, de tudtam hogy együtt mindent sikerülni fog. 

Örülök, hogy ha már ilyen szituációba keveredtem valakivel, az a valaki Harry. Mindig erőt ad, és van célom. 

1. Megszülni a közös gyermekünket.
2. Szeretni amíg csak élek.
3. És Harryt magam mellett tudni utolsó perceimben is.

Nagy nehezen megérkeztünk a kórházba. Gyorsan megkerestük Dr.Dilant, aki a rendelőjében fogadott minket. Most kiderül minden.

Rövid tájékoztatás után feltett néhány kérdést, majd jött a számomra kínos vizsgálat.

 -Nos.-kezdett bele a doktor Úr.-Igazolhatom, hogy valóban állapotos Miss Navel, méghozzá csupán pár napos, alig egy hetes a magzat. Nem tudom hogyan jelentkezett ilyen hamar, ritka az ilyen, de semmi rendellenesség nincs. Viszont! Mivel mint mondta, születése oda szívbeteg, ezért magára, és a babára nézve is a szülés kockázatos, hanem vigyáznak. Szóval próbáljátok kerülni a feszültséget, a stresszt. Rendben?-eresztett felénk egy melengető mosolyt.

 -Rendben Doktor Úr! És mikor kell vissza jönnünk következő vizsgálatra?-fogta meg aggodalmasan a kezemet, miközben Dr.Dilan-nek beszélt.

 -Ha nem érez fájdalmakat, illetve minden rendben van egy hónap múlva. De ha bármi differencia van, vagy kérdése lenne itt a névjegyem. Hívjon bármikor!-megköszöntük a segítségét, Harry kezet rázott vele, és kijöttünk a rendelőből. Amikor kimentünk a kórház ajtaján, pár paparazzo próbált meg minket megzavarni, de sikertelenül. Nem foglalkoztunk velük, túl boldogok voltunk.

Az érzések, a félelem, boldogság, szeretet, és a feldúltság felváltva töltötték be egymás helyét. Akárhányszor össze akadt tekintetünk Harryvel, sugárzott. Látszott rajta mennyire boldog, és ettől én is kivirultam.

 -Úton van az én kis csemetém!-sóhajtott mosolyogva, vezetés közben, és talán még pár öröm könnyet is elmorzsolt. Fogalmam sem volt mit gondoljak. Csak annyival voltam tisztában, hogy Harryt és a babát is feltétel nélkül szeretem.

 

Arra eszméltem fel hogy valami búg a zsebem. Megnéztem hát az emlékeztetőm. Holnap lesz Martin halálának évfordulója. Az arcom komollyá vált, és könnybe lábadt a szemem, amit Harry is felfedezett.

 -Baj van?-tette combomra férfias kezét.

 -Holnap lesz Martin halálának évfordulója.-hajtottam le a fejem. Nem szólt semmit csak simogatta a lábam és tovább vezetett.

 

Otthon amint beléptünk az ajtón, mindenki elhallgatott a nappaliban, és ránk emelték tekintetüket. 

 -Sziasztok.-köszöntem alig hallhatóan.

Tudtam hogy tudják, és most válaszra várnak.

 -Na? Mit mondott a doki?-állt fel Niall, és egyre közeledett.

 -Megerősítette, hogy valóban kisbabát várok.

Mindenki ledöbbent, de nem láttam se haragot, se szánalmat felőlük. Csak döbbentséget. Kis idő után, mikorra sikerült feldolgozniuk mind felajánlották a segítségüket, és kedvesen, némi izgatottsággal öleltek meg.

 -És fiú vagy lány lesz?-kérdezte Niall míg leült mellém, a többiek meg körénk.

 -Még nem tudni. Csupán alig egy hetes a magzat, egy hónap múlva kell vissza mennünk, akkor többet tudnak mondani.

 -Úgy is kislány lesz!-ült le a másik oldalamra Harry, egy pohár vízzel a kezében amit nekem szánt.

 -Honnan veszed?-nézett rá mosolyogva Liam.

 -Érzem. Furcsa, de érzem hogy az lesz. És az enyém!-mosolygott rám, még is komolynak tűnt a tekintete. Sokáig beszélgettünk.

Azt is elmeséltük hogyan fogant meg a mi kis gyermekünk, de természetesen a részleteket ki hagytuk.

 -De miért nem vigyáztatok?!-tette fel a nagy kérdést Liam, amin Harry felhúzta magát. Biztosan kioktatásnak vette.

 -AZ az igazság, hogy felelőtlen voltam. Annyira elkapott a hév, hogy odébb dobtam a Durex-et, és nem gondolkodtam. Hiába kérek bocsánatot, nem változtat semmin! Teherbe ejtettem Elenát, és ennek ő issza a levét! Hiába mondja hogy jól van, tudom hogy fél, látom a szemében! 

De én megígértem hogy mellette leszek 100%-ban,! És én is rettegek ettől az egésztől, de szeretem Elenát, és a babát is! Még kérdés?  Nincs, szuper!-emelte fel a hangját, majd megfordult és felslattyogott a szobájába. Gondolkodóba estem. Minden szava kegyetlenül őszinte volt. 

Összezavarodtam...

Este felmentem zuhanyozni, majd saját ágyamban hajtottam álomra a fejem.

 

Reggel nagyon nehéz volt felkelnem, és a közérzetem sem volt valami jó.

Amiket Harry mondott tegnap az valóban elgondolkodtatott És kell egy kis idő. Egy kis idő hogy feltudjam dolgozni ezt az egészet.

Felkell áldoznom az eddigi életem, épülő karrieremet, mindent. A semmiből hatalmas teher ült a vállamon.

Szörnyű érzés. Vagy a karrier, vagy a baba, de bármelyiket választod, már soha nem lehet olyan az életed mint előtte. Viszont, a sok áldozat ellenében sem volt kérdés, hogy megtartom-e a picit.

Nem vehetem el tőle az életét, semmi jogom hozzá, és ő az enyém! 

Egy kis darabka belőlem, és Harryből egyaránt.

 

Unottan ültem a nappaliban, és a csatornákon zongoráztam. 

Még ma nem is beszéltem Harryvel, jobbnak tartottam kerülni most egy kicsit. Persze, nem sikerült.

 -Szia.Mi baj?-ment be a konyhába míg hozzám beszélt.

 -Szia. Semmi, mi lenne?-erőltettem magamra egy mosolyt.

 -Hát tegnap óta hisztizel, csak tudnám miért.-mondta egyhangúan a pultra támaszkodva.

 -Mi az hogy hisztizek? Igazán megérthetnéd hogy ez nehéz nekem, és kell egy kis idő!-fordultam felé.

 -Én mindig megértelek! De engem mikor fog végre valaki megérteni?! Látom a többiek szemében a szánalmat, a sajnálatot mikor rám néznek amiért teherbe estél miattam, és a legrosszabb hogy jogosan!

 -Szóval hiba volt?-könnybe lábadt a szeme.-A kisbabánk egy hiba lenne?!-emeltem fel a hangomat. Kitértem a hitemből. Nem akartam hinni a fülemnek. Azzal kiléptem az ajtón fogva a kocsi kulcsomat, és mikor becsaptam az ajtót Harry még utánam kiabált egy "Nem úgy gondoltam!"-ot, de én beszálltam az autóba, és elhajtottam egyenest a temetőig.

Amikor megérkeztem Martin sírjához elöntöttek  az érzelmek, és előtörtek bennem az emlékek.

 -Jaj Martin. Bár itt lennél, fogadnék te most is meghallgatnál, és mellettem lennél... mint ahogyan mindig is tetted! Bár máshogy történtek volna a dolgok akkor. Hiányzol..és a lelkiismeret is akkoriban szét marcangolt, de Harry megtanította ezt lekűzdeni, és nem magamat hibáztatni, mert te is így akarnád...-mondtam a semmibe egészen halkan, remélve hogy ott ahol van most hallja ezt. Ekkor lágy szellő támadt fel. Mint ha lélekben itt lenne. Szinte éreztem a jelenlétét.

Amikor hátra néztem egészen véletlen, akkor megpillantottam három alakot. Sam-et, Tamarát, és Mark-ot, a régi bandából, akikkel akkoriban egészen jól ki jöttem. Mind egy szál vörös rózsát tartottak a kezükben, és lélegzet vissza fojtva jöttek közelebb. 

 -Sziasztok.-köszöntem alig hallhatóan, halvány mosoly kíséretében.

 -Elena?! Elsem hiszem.-ölelt meg Tamara, aki akkor este kihívta a rendőrséget.

Nagyon meglepődtek a jelenlétemen, hiszen akkoriban teljesen más voltam. Hanyag, vad.. Furcsa volt őket újra látnom.

Ilyenkor elő törnek bennem a régi emlékek.. jók és rosszak egyaránt. Mennyit szórakoztunk.. pusztítottunk..Hmm!

Viszont nem is maradtak sokáig. Sam a kezembe nyomott egy cetlit, amin a számuk szerepelt, majd mikor egy ismeretlen autó megállt, jobbnak látták indulni, hátha ő is idejött. Amikor már messzebb jártak, az ismeretlen felé fordultam.  Jellegzetes járásáról egyből felismertem.

Beleborzongtam látványába, de már nem féltem tőle. Végre itt áll előttem! Szemtől szembe..

A baba erőt adott nekem, és bátorságot. 

Csak álltam rezdületlenül, karba tett kézzel, és megvártam míg egészen közel jön.

 -Miért jöttél ide?! Hogy van képed ide jönni?! Miattad halt meg!

 

Bells xx 

Remélem tetszett!