22.Fejezet

22.Fejezet-"Enyém vagy!"

Nem tudom miért de tele voltam erővel, és bátorsággal. A látványa pedig még dobott rajta.

Hirtelen már nem féltem, vagy tartottam tőle, egyszerűen kiakartam zárni az életünkből.

  -Szóval?! Mit keresel itt? Semmi keresni valód ezen a helyen!-dobáltam e szavakat Jake arcába.

 -Elena! Én is örülök, hogy látlak! Ugyan már, ne játszd ezt, nem áll jól neked!-mondta halál komolyan.

 -Elmondanád végre miért jöttél?

 -Tudtam, hogy itt leszel!

 -Miért nem bírsz leszállni rólam?- kérdeztem haraggal teli, majd közelebb jött és erősen megragadta a karom. Na jó bevallom, ekkor már engem is megijesztett, de tudtam hogy nem fog bántani.

  -Ezt nem itt vitatjuk meg! Befelé!-nyitotta ki a kocsi hátsó ajtaját, és azon belökött. Alig tudtam feleszmélni hová kerültem, mert egy erős, szúró fájdalmat éreztem jobb karomban, ami ellen nem tudtam tovább küzdeni. A szemhéjaimon mintha több tonnás súly pihent volna. Lecsukódtak a szemeim, és súlytalanul az ülésre zuhantam.

*Harry szemszöge*

Fogalmam sincs mi történik velem.

Megint megbántottam Elenát, és el is ment. Elüldöztem magam mellől. Biztosan elment a Martin sírjához,  hiszen említette tegnap hogy oda szeretne menni egyedül.

Már egy ideje elment. Kezdek eléggé aggódni érte. Tudom hogy mindig lenémítja a telefonját, de mindig megérzi mikor rezeg, és felveszi. De most semmi..Nem tudom mi lehet vele! Talán utána kéne mennem, hátha ott lehet.

Ennyire csak nem haragudhat.. Vagy igen?

Na jó.. nem érdekel elmegyek oda. Gyorsan fogtam a kocsi kulcsot, és behuppantam a járműbe. Útközben is próbálgattam hínvi, de még mindig süket a telefonja.

Amikor megérkeztem a parkolóban megpillantottam Elena kocsiját a hátsó bejáratnál. Kicsit megkönnyebbültem, viszont Őt nem láttam sehol. 

Majd megtaláltam Martin sírját. Megálltam egy pillanatra előtte tiszteletemet mutatva amiért anno megmentette szerelmemet.  A márvány előtt friss virágok pihentek.

 -A kislányt keresi? Pár perccel ez előtt ment el, egy durva kinézetű fiatal emberrel. Ahogy Ahogy láttam kicsit veszekedtek. Nem volt túl kedves vele a fiú. Csúnyán ültette be a kislányt, aztán elhajtott vele!-magyarázta egy kedves idős hölgy.

A hallottaktól kikerekedett a szemem, alig akartam elhinni.

 -Jake..!-sziszegtem dühösen. Ujjaimat ökölbe zártam, és izmaim megfeszültek. Lángoltam a dühtől.

 -Azaz! Ezt a nevet említette neki a kislány!

 -Volt még velük valaki?

 -Mielőtt megjött a fiatal ember az előtt voltak itt. Három fiatal jött még, de velük ahogy láttam  jóban volt, mert megölelték egymást! 
 -Köszönöm!- mondtam oda neki, majd indultam vissza az autóhoz. Valami ráragadt a talpamra. Egy cetli, rajta három név "Sam, Tamara, Mark", és mellettük telefonszámok. Gyorsan zsebre dugtam, és siettem tovább. Beszálltam az autóba, majd egy pillanatra megálltam.
 -Áh, a francba!-kiabáltam a kormányra csapva. 
Gyorsan a gázra tapostam, és meg sem álltam hazáig. Csak azt vettem észre, hogy miközben szélsebesen szeltem London utcáit néhány könnycsepp gördült le az arcomon akaratom ellenére is.
Féltem, aggódtam, rettegtem, ideges voltam, és hihetetlenül lelki ismeretfurdalásom volt. Magamat hibáztattam mindenért. Ha nem veszünk össze, akkor nem jön ide egyedül, és nem viszi el az a rohadék.
És mert ezúttal nem csak szerelmemet, de a kisbabánkat is veszélybe sodortam.

*Elena szemszöge*

Sokáig zötykölődtem a kocsi hátsó ülésén.

Nem voltam teljesen magamnál. Tudatban meg voltam, de lebegtem. Legalább is nekem olyan volt. Nem tudtam mozogni, se gondolkodni, még a szemeimet se tudtam kinyitni.

Egy dohos, sötét helyen ébredtem fel.

Amint felültem, rögtön vissza is csapódtam a földre a fejemet fogva nyilaló fájdalom miatt, ami hirtelen csapott le rám. Mikor már nagyjából elviselhetővé vált a fájdalom, felálltam és körbe tekintettem. A helyet egyből felismertem. Itt semmi nem változott.. Ugyan az a szín, csak talán még koszosabb mint akkor, ugyan az a bűz, az az állott alkohol szag, ugyan az a színpad. Újból ez a koszfészek amiben egykor a kenyeremre valót kerestem kényszerből, és ahol a minden napjaimat éltem. 

Minden zig-zug egy-egy emléket idézett elő bennem. Fájó emlékeket. Úgy tűnt egyedül vagyok, úgyhogy körbe néztem. Újból végig jártam a piszkos, fehér színű folyosót, ahonnan mostanra az égők végleg kimentek, és ahol egykor nagyon boldog voltam, azzal az emberrel aki most a poklot jelenti nekem. Beléptem a régi öltözőmbe, ami ugyanúgy állt mint akkor. Csak az én piszkor, poros fellépő ruhám állt bent a szekrénybe, és egy emberé..a Torié.

Igaz undorodtam a helytől, de mégis jó volt újra látni.. hisz jó dolgok is történtek itt velem. Sőt a régi bandával itt voltak a clubban a gyűléseink is.

Az öltözőben leültem a már kiszakadt, viseltes kanapéra, és átölelve lábaimat térdemre hajtottam a fejem. Vissza gondoltam azokra az időkre, amikor ez volt az életem. Mikor Sam, Tamara, Tori és én a folyosón rohangáltunk éjszaka, és csak úgy az egyik sarokban összeesve aludtunk el egymáson.Majd mikor felkeltünk nem tudtuk mi lesz velünk az nap.. csak sodródtunk az árral, és pont ez kavarta meg a dolgokat. Jake mindig is hercegnő ként bánt velem, néha túlságosan is. Ő más lányokkal flörtölgetett, míg én csak a banda tagjaival lehettem. Tori és én már kezdtük ezt unni, de szerettem Jaket, ő pedig nem hagyott magamra velük. Igazi barátnő volt, és még talán most is csupán meg kell találnia a saját útját.
Keserves sírásba kezdtem, de nem érdekeltek könnyeim. Egyedül voltam, így eleredtek. Ha akartam volna se tudtam volna vissza tartani őket.Ez nekem túl sok volt. Egyik pillanatban még boldog vagyok, mert kisbabánk lesz, most meg itt vagyok.  És még csak Harrytől sem tudtam elköszönni, hogy ne aggódjon értem. Szegény biztosan azt hiszi majd hogy miatta nem megyek haza, és fogalma sincs hol vagyok. Persze haragszom rá, és fájt amit mondott, de azt is tudom hogy nem mondana csak úgy ilyet. Csupán ideges volt és kicsúszott a száján, ennek ellenére én még mindig nagyon szeretem. Nem is tudom mit kéne ahhoz tennie hogy ez másképp legyen... sosem tudnám őt meggyűlölni.

Sírásom még mindig nem csillapodott.. sőt. Harryre gondolva még jobban zokogtam. 
De mivel kint már sötét volt, az ajtó zárva, ablakon rács, és úgy tűnt egyedül vagyok, magzat pózba vágtam magam. A hasamat simogattam, és addig sírtam míg az álom rám nem talált.

*Harry szemszöge*

Hihetetlen düh volt bennem még mindig. Jake, de legfőbb magam iránt.

Amikor megérkeztem a házunk elé, szinte feltéptem a kocsi ajtaját, és szaladtam a bejáratig. Berontottam a házba, ami váratlanul érte a többieket, ezért mind ijedten  tekintettek rám.

 -Harry mi történt? Hol van Elena? Azt mondtad érte mész!- közeledett idegesen Niall.Látta rajtam hogy baj van és ez őt is megrémítette.

 -Jake elvitte! Elenát! Az én Elenámat, elvitte!-fakadtam ki.

 -Hová?-kérdezte halkan.

 -Nyugodjatok meg!-tette vállunkra a kezét Liam nyugtatóan.

 -Hová vitte?-kérdezte mégegyszer, csak most emelve hangerején.

 -Nem tudom! Fogalmam sincs!-mondtam egyre halkabban, arcomat kezeimbe temetve, és hevesen ráztam a fejem.

Felrohantam a szobámba, a többiekkel mit sem törődve, és fel- alá járkálás közben gondolkodtam. Két kezemet összekulcsoltam a tarkómon, és a fejemet törtem. Ekkor beugrott valami. A cetli!

Gyorsan elő kerestem a farzsebemből, és bepötyögtem az első számot amit találtam rajta. Ha jól olvastam Sam. Kicsöngött de nem vette fel senki. Nem adtam fel. Hívtam a következőt, Tamarát. Ez is kicsöng.

 -Vedd már fel..-mondtam türelmetlenül, majd meghallottam egy kedves női hangot a vonal túloldaláról. -Szia. Tamara? Harry vagyok, Elena barátja.-hadartam.

 -Igen, hallottam rólad! Gond van?

 -Ami azt illeti igen! Elenát elrabolták, és egy idős nő azt mondta hogy a temetőbe vele voltatok.

 -Úr Isten! Igen ott voltunk, de mi eljöttünk, és akkor még ott volt. Mikor elindultunk egy fekete autó parkolt le, de nem láttam ki volt az, mert mi akkor már nagyon messze jártunk.

 -Jake..!-mondtam halkan, és dühösen.

 -Jake?! Jake Johnson?!-kérdezte rémült hangon.

 -Igen! Talán ismered?

 -Ő volt a nagy főnök, hogyne ismerném! Én is közéjük tartoztam ahogyan Elena.

 -Találkoznunk kell! Még Londonban vagytok?-sürgettem.

 -Persze! Add a címet, és ott vagyunk!- gyorsan lehadartam, és megszakítottuk a vonalat. Hálás vagyok, hogy eljönnek hiszen elég későre jár.

Leszaladtam a lépcsőn, és az ajtó előtt várakoztam hogy megérkezzenek Tamaráék.

 -Kire vársz?-kérdezte aggódva, mégis reménykedve Louis.

 -Tamaráékra! Elena régi banda társa, ha valaki akkor ő tuti tud segíteni! Ismerték Jaket!-hadartam ismét, mert kopogtak, és én gondolkodás nélkül ajtót nyitottam. 

 -Szia, én vagyok Tamara, ők itt Sam és Mark.-köszöntem mindenkinek, és bentebb is engedtem őket. Elég fura figurák, olyan maguknak való félék, de mégis csak eljöttek hogy segítsenek nekem.

 -Szóval, van ötletek hová vihette őt?-kérdezte Niall kezét tördelve, mikor már a nappaliban ültünk.

 -Az biztos, hogy nem Londonban vannak! Jake szeret biztosra menni. Oda vitte ahol ismeri a terepet!-kezdett bele Mark, én pedig rögtön a szavába vágtam.

 -Tehát páldául Holmes Chapel? 

 -Akár!-bólintott.

 -De azon belül hol?-kérdezősködött tovább Zayn.

 -Ha még mindig olyan amilyen akkor volt, akkor vagy a régi gyűjtő helyen, vagy a lakásán.-beszélt halkan Sam. Félénk lánynak tűnik. Vörös haj, fekete szemek, és rúzsos száj. Mark kezét szorongatta és terhelőnek tűnt arca mikor a múltról meséltek, mégis megtette hogy segítsen.

Ma éjszakára elszállásoltam őket, és én is egy hosszú zuhany után bedőltem az ágyba, de nem jött álom a szememre. Mikor már meguntam a plafon fürkészését, erőt vettem magamon és átmentem Elena szobájába.

Közös fényképünk az éjjeliszekrényen virított, ágya bevolt vetve, gitárja az egyik sarokba helyezve, az ágy sarkában pedig papírok hevertek. Pontosabban kották. Mikor össze fele szedtem egy kupanba, egy dal címen megakadt a szemem. Az volt rá írva "Stay With Me".

Nem értettem miért, de nagyon megfogott ez a cím, és úgy döntöttem eljátszom. Fogtam a kottát, és halkan felosontam a tetőtérbe. Leültem a nagy, fekete zongora elé, elhelyeztem a lapot, majd ujjaim játékot kezdeményeztek a zongora billentyűivel. Először csak dúdolgattam a hangokat eltalálva, majd minden érzelmet kiadva magamból, énekeltem. 

 "Kutattam a szívemen át nagyon-nagyon sokszor,

 Nem te és én, nem vagyunk olyanok, hogy ne világítsunk éjszaka az égen.

 A képünk fent lóg, hogy emlékeztessen engem a napokra.

 Megígérted nekem, hogy mi mindig lehetünk,

 És soha nem megyünk el.

 Ezért kell maradnod, mert megszerettelek!

 Maradj velem!

 Ne engedj el!

 Mert nem tudok nélküled lenni!

 Csak maradj velem, és tarts közel, mert köréd építettem a világomat!

 És nem akarom tudni, hogy milyen nélküled!"

 

Amikor ezeket a sorokat énekeltem, a szívem majd megszakadt. 

A dal végén a zongora elhalkult, ekkor vettem észre, hogy nem vagyok, voltam egyedül.

Niall zsebre dugott kézzel támaszkodott a falnak, és a szemeiben bánatot véltem felfedezni.

 -Te sem tudsz aludni?-kérdezte egész halkan.

 -Nem..egy percet sem!-ráztam meg a fejem.-Holnap megyek Tamaráékkal Holmes Chapelbe. Azt mondták nagy valószínűséggel ott lesz, és ha megtalálom megölöm!-mondtam tele dühvel, és fájdalommal. Egy könnycsepp gördült le az arcomon, és nem tartottam vissza.

 -Nyugodj meg! Én is veletek megyek. Most apáék is ott vannak, régebben magánnyomozó volt. Ő is segített Elenának megtalálni téged is!-ült le mellém Niall. Halvány mosolya Eleánéra emlékeztetett. Eddig fel sem tűnt hogy ennyire hasonlítanak, hiszen testvérek. Nagy nehezen rávett hogy menjek vissza a szobába, majd lehuppantam az Elly ágyára, és a párnáját szorongatva, beszippantottam édes illatát.

Reggel annak ellenére hogy alig aludtam valamit, kirobbantam az ágyból.

Gyorsan felöltöztem és rohantam kelteni a többieket.

 -Indulhatunk!-nyitottam ki az ajtót.

 -Hová mentek?-néztek rám a fiúk, és a mellettem álló emberekre.

 -Megkeresni Elenát!

 -Megyünk mi is, segítünk!-állt fel Louis.

Kis zihálás után bólintottam, és beszálltunk a kocsikba.

 -Tarts ki Elena, megyünk!-mondtam halkan míg beindítottam az autót, majd útnak indultunk mind megkeresni az én egyetlen szerelmemet.

Istenem csak add meg nekem hogy ne legyen semmi baja, se neki, se a babának!

*Elena szemszöge*

Alig aludtam az éjszaka.

Csak azért imádkoztam, hogy mikor kinyitom a szemem Harry mellett ébredjek, meztelen mellkasán, aki nagyokat sóhajtozik miközben rekedtes reggeli hangján köszönt, és vége lesz ennek a rém álomnak.

De nem így lett! Újból a régi, poros, penészes öltözőben találtam magam, a nem túl kényelmes szakadt kanapén.

Alig hogy felültem hangokat hallottam kintről, így elindultam a hang irányába.

Amint kiléptem a folyosóról, a pult mögé, Jaket pillantottam meg egy nagy fehér szatyorral a kezében, és az ajtót próbálta bezárni.

 -Miért hoztál ide?-kérdeztem hirtelen rá a frászt hozva. Ijedt arcát látva belül vállon veregettem magam és nevettem, kívül persze ebből semmit nem mutattam, kemény- rideg tekintetem meg sem rezzent.

 -Jó reggelt Elly cica. Hogy aludtál?-közelített undorító vigyorral a fején.

 -Ne szólíts így!-sziszegtem csukott szemekkel.

 -De hiszen mindig is így neveztelek! Emlékszel?

 -Hogyne emlékeznék. Sajnos!-szegeztem a földre tekintetem, mire leült a színpad sarkára alig pár méterrel arrébb tőlem.

 -Sajnos? Nem rémlik semmi jó? Például amikor Kevin leakarta ütni menet közbe az egyik postaládát, és kiesett a kocsiból?

 -Eltört a lába!

 -Attól még vicces volt! Levegőt nem kaptál úgy kacagtál!-nevetett, és erre vissza gondolva nekem is mosolyra húzódott a szám.

 -Jó végre látni hogy újból az enyém vagy, és mosolyogsz!

 -Állj le! Nem vagyok a tiéd! Ugyanúgy utállak, mint eddig!

 -Miért? Miért utálsz?!-kérdezte ártatlanul, mintha nem tudná. Olyan ártatlanul nézett rám, hogy ha nem tudtam volna miket tett, én is elhiszem hogy nem tudja.

 -Amiért olyan voltál amilyen!Nemcsak velem, mindenkivel!
 És Martin miatt, mert azért halt meg te is tudod! A legjobb barátom volt!-gyűltek szemembe a könnyeim, de nem engedtem nekik szabad utat. Erősnek kellett lennem.

 -Ez nem igaz! 

 -Oh, de igen! Ott voltam! Láttamahogyan hozzá vágtad, és..
 -Fogd be!-állt fel hirtelen. De nem álltam le, nem tudott rám ijeszteni.
 -Majd azt parancsoltad nyelje le!Ő megtette csak hogy védjen téged, a francba is!-kiabáltam.
 -Azt mondtam fogd be a pofád!-és ekkor megtette amit régen párszor már elkellett viselnem. Megpofozott. Azzal a lendülettel a földre estem, és kezemet a fájó, égető pontra kaptam mivel Jake bélyegzett meg. Mit sem törődve velem, az ajtóhoz sétált.
 -Kaja a szatyorban! Hagyj a kis barátnődnek is. Egyél, mert kell a táplálék a gyereknek!-morogta, majd elhagyta a klubbot. Mi? Honnan tud a babáról? És milyen barátnőről beszélt?
 -Van itt valaki?-kiabáltam csak úgy a semmibe. Ekkor egy ismerős, még is megtört, félelemmel teli hangot hallottam meg, amihez a folyosóról kilépve alak is társult.
 -Elment már?- bújt ki lassan.
 -Tori?!-szaladtam oda hozzá.
Egy pillanatra megálltam előtte, hogy jobban szemügyre vehessem, majd erősen magamhoz öleltem megtört barátnőmet. Nem értettem, hogy került ide hiszen tudtommal még az országot is elhagyta, de jelen pillanatban ez nem is érdekelt.
Gyorsan  fehér szatyorhoz sétáltam, kivettem a tartalmát, és helyet foglaltunk a színpadon, amin régen mi táncoltunk, most pedig itt fogyaszthattuk a reggelinket.
Közben felidéztük azokat az időket, amikor még  a hely tele volt, mi pedig minden műszak előtt az öltözőben imádkoztunk.

Hátra siettünk, majd hosszasan elbeszélgettünk.
 -Valahogyan  ki kell innen jutnunk!-vetette fel.
 -De hogyan? Teljesen összetört a telefonom képernyője!-szedtem fel a földről, és a sérült részét vizslattam.
 -Nekem meg le van kopra merülve.-szontyolodott el Tori, de nekem viszont ekkor beugrott egy zseniális ötlet.
 -Gyorsan! Add a telefonod, és vedd ki az aksid! Van egy tervem!-csillant fel mindkettőnk szeme. Ez az Elena, csak kérlek működjön is!

*Harry szemszöge*

Amint oda értünk a városba Tamaráék elmentek, mi pedig Niall szüleihez vettük az irányt.

 -Remélem apukád tényleg tudja mit kell tenni!-mondtam a mellettem ülő szőkeségnek, aki szinte egész út alatt csak bámult ki az ablakon.

 -Apa a legjobb! Téged is megtaláltunk!

Izgatottan álltunk le a kocsival, majd a bejárati ajtót céloztuk meg. Kedvesen fogadtak minket, mint eddig még mindig, de mikor meglátták arckifejezésünket, tudták hogy baj van.

 -Elena?!-nézett szét hol a biga?...köztünk Trant.

 -Eltűnt..-mondta halkan Emma mögülem, és óvatosan átöleltem az apró lánykát, aki ugyanúgy nézett kis mint az én kedvesem, csak éppen nem az volt.

 -Mi az, hogy eltűnt?-kerekedtek ki szemei, amik megint csak Elenára emlékeztettek.

 -Niall!-szaladt ki nevetve Zurie. Felkapta a kislányt, majd odébb vitte, hogy ne hallja miről beszélgetünk.

 -A régi barátja Jake elvitte! Azóta nem tudom elérni!-hadartam.

 -Mikor látták őt utoljára?-ült le a gép elé.

 -Tegnap a londoni temetőben.-mondtam egyértelműen. Nyomogatott valamit, majd valahogyan hozzáfért a temető biztonsági kamera felvételeihez. 

 -Ők azok!-suttogtam. Amikor megláttam Elena kétségbeesett arcát, mikor az a szemét a kocsiba tette, ujjamat végig simítottam a képernyőn, és azt hittem felrobbanok!

Feszülten néztük mind a képernyőt, a történéseket. Elena végig hihetetlenül bátor volt, és meg sem rezzent Jake látványán. Viszont amikor ő erősen megragadta a karját mégjobban fel ment bennem a pumpa.

Hogy bánhat így vele? Miért vitte el? Miért ilyen nehéz megtalálni? 

 -Meg van az autó rendszáma. A kollégáim már kiadták a körözést! Nemzetközileg!

 -És nem lehet valahogyan bemérni, mint Harrynél?-sürgette Liam.
 -De lehetne! Viszont ahhoz elkérne érni őt, hogy meglehessen határozni.-mondta szomorúan Trant. 
 -A fenébe!-túrtam bele idegesen a hajamba, és fel-alá járkáltam előttük alsó ajkamat harapdálva.-Ezt nem hiszem el!

Reménytelenül ültünk a nappaliban. Csendben. Csodára várva.
Hirtelen megszólalt a telefonom, és unottan vettem elő.
 -Ismeretlen!-állapítottam meg hangosan. Trant fölpattant, mi pedig követtük.
A remény tüze eddig pislákolt, hát most lángra lobbant. Valami zsinórral összekötötte a telefonom, és a gépet így bemérhettük a hívás helyét, és ezáltal mindenki hallhatja is ki az.
Ezután rám parancsolt hogy vegyem fel!
 -Elena?!-szóltam bele köszönést elhagyva. Az ideg ígyis majd szét vetett. Majd meghallottam egy angyali hangot.
 -Harry, Harry te vagy az?!

Bells xx